Az ún. rokonlátogatók, azaz a második világháború után Magyarországról kitelepített németek és itthon maradt rokonaik kapcsolattartására, a svábok utazásaira a magyar állambiztonság is felfigyelt. A magyarországi németek elleni állam(biztonság)i intézkedéssorozatok második hulláma az 1956-os forradalmat követő megtorlások során, illetve azok lezárulta után kezdődött meg. Az 1960-as évek elejétől egyre nyitottabb utazási lehetőségek révén az elűzött vagy elmenekült német származású egykori magyar állampolgárok már nyugati rokonlátogató turistaként érkeztek az országba, és új hazájuk, a nyugati fogyasztói társadalom értékrendjét és tárgyi kultúráját közvetítették a szocialista Magyarország felé, amit az állambiztonság ellenséges diverzióként, nyugati fellazító politikaként értékelt. Az állambiztonság a Kádár-rendszer konszolidálódása idején is igyekezett fenntartani a hiszterizált hidegháborús és ellenforradalmi viszonyokat, ahol csak lehetséges volt, ellenségeket keresett - és talált. A rokonlátogatóként érkező egykori kitelepített németek elleni állambiztonsági fellépés egy sikeres belső ellenségkép-kreálás eredménye, melynek csúcsai egy-egy leleplezett kémügy során a széles nyilvánosságot is elérték. A rokonlátogatók utazásaira vonatkozó ügynöki jelentések tartalma azonban éles ellentétben áll az állambiztonsági objektum-dossziék összefoglaló jelentéseiben vélelmezett - ám tényként kezelt - ellenséges tevékenységgel. A magyar állambiztonság esetükben egy olyan ellenségképet, illetve egy olyan feltételezett ellenséges csoportot vélt felfedezni, akikkel szemben hatékonyan alkalmazhatóak voltak az állambiztonság hidegháborús toposzai és a kémelhárítás kliséi. A rokonlátogatók állambiztonsági kontrolljának története ily módon elsődlegesen egy ellenségkép története.